Csütörtökön napközben X-woment nem találtam meg, de hallottam, ahogy az egyik barátnője úgy köszönt el egy másik lánytól, hogy: Akkor este a sdnvaksjbvbev nevű szórakozóhelyen. Gondoltam, hogy talán majd ott feltűnik Ő is...
Éjjel én is szórakozni mentem, de máshová... Éjjel 11 és 12 között átmentem a fent említett helyre megnézni, hogy mi a helyzet. Ott volt Ő is... Amikor megérkeztem épp a mosdó előtt áltak falkában. X-women persze cigizett. Nem tudom, hogy máskor mit szív, de akkor ott kék Pall Mall volt nála. A WC után visszaültek az asztalukhoz, ahol pár pasas várt rájuk. Úgy vettem észre, hogy nagyon megy náluk a VBK, abból is a nagyobb, fél literes kiszerelés. Fél óra alatt X-women eltüntetett egy litert, majd megint pisilés...
Úgy vettem ki, hogy igen jó a hangulat az asztaluknál. Lelkesen beszélgettek és gyakran hangos nevetésben törtek ki. Annyi látszott, hogy főhősnőnknek nagyon bejött a vele szemben lévő srác, mert állandóan a haját igazgatta, és a fél arcát eltakarva, vigyorogva figyelte őt. Kb. 3 percenként érintette meg valamilyen ürüggyel. Volt 3 láthatatlan szösz, két nevetés közbeni megfogomakezed, ilyenek. Csak fél órát voltam lenn, azaz 2 pisilést...